Iskolánk büszkesége: Kuti Zsuzsanna (4.a)


 

A média és kommunikáció szakkör tagjai rendhagyó beszélgetésen vettek részt: a 4.a-ba járó Kuti Zsuzsit faggatták arról, milyen az ő élete. Ehhez az adta az apropót, hogy megtudtuk: a színészkedés mellett a Duna Televízió tehetségkutató műsorában, a Virtuózokban is fog szerepelni, és a tévé is interjút készített vele.

A szakkörösök így fogalmazták meg gondolataikat a beszélgetés után:

Számomra elképzelhetetlen, hogyan tud egy 10 éves gyerek szerepelni a Nemzeti Színházban, zeneiskolába járni, ott hegedülni, valamint fuvolázni. Emellett a két tanítási nyelvű osztályba jár. 4 és fél éves korától hegedül, egyszerűen hihetetlen. Én nem tudom még elképzelni sem, hogy valaki  10 éves korában ezekre hogy lehet képes!  Ezek mellett hogyan képes aludni, tanulni, és még a családjával foglalkozni?”

„Nekem Zsuzsika elhivatottsága tetszik. Elképesztő, hogy este 11-ig szerepel és másnap iskolába megy! A színházban szerepelni: az nagy felelősség. És egyáltalán: mikor jut ideje gyakorolni? Azt mondja, egy héten egy-két délutánja marad erre, meg a hétvégék. Hogy tanul? Szerencsére a tanító nénik nagyon megértőek, átsegítik őt a bonyodalmakon, több időt kap egy-egy dolgozat előtt, és gyakorolnak vele. Szerintem ezt meg is hálálja.”

„Zsuzsi “dióhéjban” egy olyan napját mesélte el nekünk, mikor neki színházi fellépése van. (A Miskolci Nemzeti Színház Hegedűs a háztetőn című előadásában játszik rendszeresen.) Ezeken a napokon nem jön iskolába, de a kéttannyelvűség miatt pótolnia kell a tananyagot. Szerintem nagyon sok mindenről lemond, de ugyanakkor rengeteg mindent megtapasztalhat, mert nem mindenki kaphat esélyt, hogy színész legyen.”

„Szerintem egy 10 évesnek ezeket a tevékenységek nagyon megerőltetőek, de Zsuzsi ezeket simán tudja kezelni. Én 12 éves létemre ezek közül egyikre sem lennék képes. Én csak zongorázom, de nekem ez is megerőltető az iskola mellett. 

Te ezek közül melyik hobbit választanád? 

Te bírnád ezeket a terheket kezelni a suli mellett?”