Végső búcsú


VÉGSŐ BÚCSÚ SZABÓ IMRÉNÉTŐL, A MISKOLCI KAZINCZY FERENC MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA VOLT IGAZGATÓJÁTÓL

 

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Márta néni, volt igazgatónőnk, kolléganőnk, példaképünk ez év augusztus 19-én hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt.

Gazdag életútját szelíd józanság, odaadó figyelem, hivatástudat, gyermekszeretet jellemezte. Ikerlányai, unokái mellé hálás szívvel állhatnak oda tanítványai, akiket tisztelettel, visszafogottsággal, ugyanakkor eréllyel nevelt a Nagybetűs Életre, hiszen igaz pedagógusként tudta: útravalót kell adni azoknak, akiket a sors mellénk rendelt.

Csaknem 25 évi tanítás és szakfelügyeleti munka után 1985-től 17 éven keresztül volt igazgatónőnk 2002-ig. Ez idő alatt pályakezdő pedagógusok sorát nevelte ki jóindulattal, bizalommal, tanácsokkal, szeretettel. Gyöngybetűs írását, fegyelmét, emberi hozzáállását máig emlegetjük.

Neki köszönhetjük a Kazinczy nevet (magyar-történelem szakos tanárként fontosnak tartotta anyanyelvünk ismeretét és szeretetét), iskolakonferenciáinkat (amely által megismerhette az egész ország nevünket, módszereinket), a városi és megyei versenyeket, a testvériskolai programokat, a Közoktatás Minőségéért Díj pályázaton Partnerközpontúság Kategóriában elért elismerő oklevelünket, a magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás beindítását. Korszerű, innovatív, megújulásra képes tantestületünk máig épít ezekre az eredményekre, hagyományokra.

Nagyon büszkék voltunk arra, hogy munkájának elismeréseként 2002. augusztus 20-án A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet megkapta. A 2005-ben először megszavazott Kazinczy-gyűrű első viselője is ő volt.

Kedves Márta Néni!

Az idén 40 éves Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola büszke arra, és hálás Neked, hogy ismerhettünk, szerethettünk!

A család fájdalmában őszinte szívvel osztozunk:

 

a tantestület tagjai